Karácsonyi szokások Lengyelországban  

Lengyelországban, mint döntően katolikus hagyományú országban, számtalan szokás, hagyomány fűződik Karácsony ünnepéhez. Ahány vidék, régió, annyiféle babona, szertartás, családi hagyomány kapcsolódik hozzá, amelyek egy részét mind a mai napig őrzik és ápolják a lengyel családokban.

Az adventi előkészületek közül a szopka-készítés (ejtsd: ’sopka’) fogalmát kell kiemelni. A faragott betlehemes makettek hagyománya egészen a XIII. századba nyúlik vissza; a középkori Krakkóban készítették az első műremeket. A karácsonyi időszakban minden templomban találunk betlehemest, de a lengyel szopkaépítés különleges termékeit, a jellegzetes, csúcsos templomot formázó faszerkezetek legszebbjeit ma is Krakkóban találjuk: minden évben igazi versenyeket tartanak a krakkói piactéren, ahol a Mária-templom mására készült, nem ritkán több méter magas szerkezetek építői versengenek a legszebb alkotásnak járó díjért.

December 24-e, az Advent utolsó napja — ezt Lengyelországban Wigiliának hívják — a készülődés jegyében telik: kitatakrítják a lakást, feldíszítik a szobákat, és lélekben felkészülnek az esti ünnepre. A munka közben mindenki igyekszik kedves és szorgalmas lenni, hiszen, ahogy a szólás mondja, „amilyen a Karácsony, olyan lesz az újév”. Ezen a napon teljes böjtöt szokás tartani, sőt, a legtöbb lengyel családnál még ma is megtartják a hagyományt, miszerint az Esthajnalcsillag feljöveteléig nem vesznek ételt magukhoz. A betlehemi csillag bibliai történetéből ered a karácsony közkeletű elnevezése, a Gwiazdka is (’gwiazda’= csillag).

Mire az első csillag megjelenik az égen, már mindenki korgó gyomorral várja a vacsorát, ami után tényleg senki sem maradhat éhen, hiszen a hagyományos lengyel karácsonyi vacsora az apostolok száma után nem kevesebb, mint 12 fogásból áll! Persze ezt a hagyományt már régen is csak a gazdagabb nemesi udvaroknál tartották, a szegényebb családok megelégedtek a hét, vagy kilencfogásos lakomával is, amelyből illik minden fogásba legalább belekóstolni. Az is fontos, hogy a fogások száma páratlan legyen, éppen ellentétben az asztalhoz ülők számával, azoknak ugyanis a jövő év sikeressége érdekében mindig párosan kell helyet foglalniuk.

Mielőtt azonban elkezdődik a falatozás, szót kell ejteni a terítés módjáról. Régi népi szokás, hogy a karácsonyi fehér abrosz alá szalmaszálakat terítenek, amelyekből a vacsora után egy-egy szálat kihúzva a hajadonok házasulási esélyeire lehetett jósolgatni, sőt, régebben a szoba négy sarkába is szalma került: legtöbben úgy tudják azért, mert így emlékeztek arra, hogy Jézus is egy jászolban, állatok közt született, mások szerint azonban egy régebbi pogány termékenység-rituáléról van szó. Más vidékeken a tányérok alá halpikkely kerül, hogy az illetőnek sok pénze legyen az újév során. Mai napig élő kedves hagyomány, hogy egy terítékkel többet tesznek az asztalra, arra az esetre, ha éhes látogató érkezne az este folyamán, de az üres szék egyúttal a család már nem élő tagjainak emléke is.

Másnap, Karácsony napján indul körútra a helyi plébános, aki minden házba bekopog, hogy elbeszélgessen a háziakkal, és áldást osszon az elkövetkezendő újévre.