Karácsonyi abrosz

A karácsony előesti (dec. 24.) családi étkezés, a → karácsonyi vacsora alkalmával használt → abrosz, amelyet általában csupán ezen az egy ünnepen terítettek fel. A karácsonyi abrosz elterjedési területe: a Dunántúl, részben az Alföld és a Felföld. Néhol 2–3 karácsonyi abroszt is terítettek egymás fölé. A karácsonyi abrosz színe, a díszítéssel egyetemben többnyire tiszta fehér, ritkábban piros a hím. Rendszerint a karácsonyi abrosz szebb és gondosabban is készített a ház esetleges többi abroszánál, több karácsonyi abrosz esetén azonban gyakran csak egyik, a fölülre helyezett a díszesebben kiképzett. A dísz leginkább szőtt, néha hímzett csíkminta. A karácsonyi abrosz elterjedésének egész mo.-i területén szerves eleme a karácsonyi vacsorához kapcsolódó rituális cselekményeknek és az ezekhez kötődő hiedelemkörnek. Néhol már a karácsonyi abrosz felterítésének módja is meghatározott. Lipóton (Moson m.) a két karácsonyi abroszt úgy helyezték egymásra, hogy a középvonal csíkja merőlegesen feküdjön, keresztet alkotva. A Zobor vidéki magyaroknál a karácsonyi abrosz felterítése egy termésvarázsló rítus része: a gazda és a gazdasszony, miután az ablakra búzát szórtak, együttesen tették az asztalra a két karácsonyi abroszt, majd váltakozva maguk felé húzogatták, ill. háromszor megcserélték a feltett két karácsonyi abroszt, ismétlődő párbeszéddel kísérve a műveletet (pl. Menyhe: „Mit húz kend?” „Konkolyt, mindenféle gazt a búzából”); ettől a jelképes „gaztalanítás”-tól remélték a következő évi búzavetésnek a gyomoktól való megóvását. A karácsonyi abroszra a hagyományos karácsony esti ételeken kívül meghatározott tárgyakat is szoktak helyezni (→ karácsonyi asztal). Leginkább a karácsonyi ünnepek 3. napjáig maradt az asztalon felterítve. Gyakran a karácsonyesti étkezés folyamán keletkezett, bűvös erejűnek tartott → karácsonyi morzsát hajtogatták a vacsora után a karácsonyi abroszba, ill. a felsőbe, és így állt az asztalon, került a sarokpad szögletébe, esetleg az asztal alá rakott széna, szalma és különféle munkaeszközök tetejére, és úgy maradt az ünnepek idején, leginkább a „két karácsony közén”, tehát Vízkeresztig (jan. 6.). Szeged környékén sokan a karácsonyi abroszba kötözve tették el a morzsát. A karácsonyi abroszt, akárcsak az arra, az asztal alá, ill. a sarokpadra kitett tárgyakat általában jótékony erejűnek vélték, → mágikus tárgyként használták. Meglehetősen általános volt a gyógyerejébe vetett hit, beteg embernek vagy háziállatnak a megdörzsölése, átkötése, becsavarása vagy leborítása karácsonyi abrosszal. Gyakran volt a → füstölés és → öntés segédeszköze. Faddon (Tolna m.) a 19. sz. végén a megfelelő hosszúságúra szabott karácsonyi abroszt a koporsóra is ráterítették a temetőbe való kikísérés idejére. Búcsúban (Vas m.) újévig a karácsonyi abrosszal takarództak, hogy ne legyenek betegek, Algyőn (Csongrád m.) ugyanezért Szent János napján a karácsonyi abroszról etették a jószágot. Mágikus hatás elérésére volt szokás karácsonyi abrosznak → sütőabroszt alkalmazni. Néhol a jó termés reményében a karácsonyi abrosz szolgált vetőabroszként, különösen kenyérgabonának. Cegléden a két karácsonyi abrosz egyikét elzárva tartották év közben, hogy ezáltal fogva tartsák a házban a szerencsét. Lovászpatonán (Veszprém m.) halálra, marhavészre vonatkozóan jósoltak a karácsonyi abrosz segítségével. Volt, ahol úgy vélték, hogy a karácsonyi abrosz varázsereje a kimosással elvész. Ezt elkerülendő, Cecén az étkezés idejére felhajtották a karácsonyi abroszt és a puszta asztallapról ettek. A DK-Dunántúl több más községében csak a karácsonyesti étkezés után terítették fel a karácsonyi abroszt, vagy lefedve vele a karácsonyi morzsát, ill. az éjszakára feltett élelmiszert, tárgyakat, vagy a karácsonyi abroszra rakva ki azokat. Volt, ahol a második, harmadik karácsonyi abroszt tették fel így az étkezés után. – A karácsonyi asztal ünnepélyes, esetleg eleve erre szánt abrosszal való lefedése előfordul másutt is Európában, pl. Ausztriában, sőt É-Európában helyenként megvan a vetőabrosz karácsonyi abroszkénti alkalmazása is. Mégis a karácsonyi abrosz önálló hiedelemtárggyá avatása hazai belső alakulás eredménye lehet. Aligha véletlen, hogy ez épp azon a területen bontakozott ki, ahol az abroszhasználat legkorábban gyökeresedett meg. Nem lehetetlen az sem, hogy az abrosz nagyrészt a karácsonyi ünnephez kapcsolódva vált ismertté a magyar parasztságnál. Erre látszik vallani az is, hogy nem egy helyen, pl. Kocson (Komárom m.) a közelmúltig egyedül karácsonykor volt szokás abroszt teríteni. Meglehet, hogy már a 14–15. sz.-ban parasztoknál említett egy, esetleg két abrosz is karácsonyi abroszul szolgálhatott. Karácsonyi keszkenővel való varázslásra az első ismert adat 1627-ből való, a csallóközi Nagymegyerből. – Irod. Dömötör Sándor: Adalékok népszokásaink ismeretéhez (Karácsonyi asztal és Adonis-kert) (Ethn., 1959); Cs. Pócs Éva: A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztal hiedelemköre (Bp., 1965); Bálint Sándor: A Szegedi nép (Bp., 1965).