BÖJTÖLÉSRŐL

Tartózkodás az étkezéstől (teljes böjtölés) vagy csak a hústól és zsíros ételektől bizonyos napokon, a nap délelőttjén vagy hosszabb időszakokban. Az egyház a kereszténység első századaitól előírja hívei számára a különböző napokon, vigíliákon tartandó böjtöket (→ kántorböjt), amelyek napjainkig az esztendő egy-két napjára korlátozódtak. A katolikus és prot. családok idősebb tagjai karácsony vigíliáján és nagypénteken általában délig – karácsony vigíliáján néha egész nap – teljes böjtöt tartottak, semmit sem ettek, legfeljebb vizet ittak. A r. k. vallású falvakban az I. világháború előtti időkben a szerdai és pénteki napokon kívül a → nagyböjt ideje alatt, hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig számos család böjtölt, sem húst, sem zsíros ételeket nem ettek. A nyers, ill. aszalt gyümölcsök, főtt tészták, főzelékfélék mellett elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Az egyházilag megállapított böjti napokon kívül egyénileg is, kollektíve is lehetett böjtöt fogadni. Fogadott böjtnapot tarthatott egy falu – protestánsok is! – egykori nagy tűzvész, jégverés, döghalál, marhavész, pestis vagy tömeges szerencsétlenség emlékére, azért, hogy meg ne ismétlődjék. (Ilyen pl. a mezőségi Széken augusztus 24-e, Bertalan napja, amelyet a tatárjárás emlékére tartanak.) Az egyéni fogadott böjt kétféle lehet. A szokásos pénteki böjt mellé önmegtartóztatásból még egy napot (rendszerint a szerdát) fel szokták fogadni böjtnek. Valamilyen különleges cél elérése érdekében is szoktak böjtöt fogadni. Pl. a családból valaki beteg, s annak gyógyulásáért vagy szép haláláért, gyermekáldásért, jó férjért böjtölnek, vagy éppen ellenkezőleg: valakire böjtöt fogadnak azért, hogy az legyen beteg vagy haljon meg (→ ráböjtölés). A böjtöléssel rendesen valamilyen imádság (olvasó, rózsafüzér) elmondása, gyónás áldozás is együtt járt. (→ még: lepénykenyér)