Luca napja
Dec. 13. Az e napon ünnepelt r. k. szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. A legendák szerint előkelő szicíliai családból származott, fiatalon felvette a keresztény vallást. Szüzességet fogadott s mártírhalált halt; egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált. Neve a fény (lux) szóval áll kapcsolatban. A magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. A néphit szerint a neve napján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegőit megbüntette. Ezzel kapcsolatban → eredetmagyarázó monda, ill. → tabumondák ismertek: 1. Luca napján egy asszony kenyeret sütött, gyermeke bölcsőben feküdt. Luca beszólt az ablakon: „Mit csinálsz, asszony?” „Sütök.” „No, csak süssé.” Felkapta a gyereket, hogy bevesse a kemencébe. Az asszony rákiáltott: „Gyere ki Luca pucca, ég Szodoma és Gomora.” Otthagyta a gyereket. Ezért nem szabad sütni Luca napján (Borsod m.) – 2. Luca napján mosóasszony a figyelmeztetésre azt válaszolja: „Ó, mire Luca-puca eljön, addig haccó kimosok.” Kővé vált (→ kővé válás). Változatai: a) a megjelent Luca a párlósajtárt büntetésből ráborította, ill. belelökte a „pállóba” és „kipállotta”. Ezért nem szabad mosni Luca napján (Hont m., Somogy m., Bács-Kiskun m.) b) Vénlány „párutt” Luca napján, Luca asszony odament hozzá kis ruca képében. „Csak sáppogott, csak sáppogott a lába alatt.” A vénlány megfenyegette, mire a ruca felkapta, a párlósajtárba vágta, leforrázta (Somogy m.). A fenti mondák szerkezeti felépítése, párbeszédei állandóak, → fabulatok. Hiedelemjelentőségük abban áll, hogy Luca megszemélyesítésével a magyar néphit Luca-elképzelésének tisztázásához adnak támpontokat. – Luca napja előestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták, vagy szétszedték és a tetőn, újra összerakták stb. (→ vénlánycsúfolás). Az utcákat a magyar nyelvterület É-i, kisebb mértékben a D-i részén Lucának öltözött, 3–6 tagból álló alakoskodó csoportok járták (→ alakoskodás). A házakban „meszelve”, falakra került a mésszel írt Luca név is. Különböző → köszöntő szokások is ismertek voltak: Ny- és D-Dunántúlon lucázni, kotyolni, palázolni jártak. Az előbbi területen „Luca-Luca kity-koty”, utóbbin „Kity-koty, kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, az utóbbi terület egy részén: „Luca fekszik ágyában”. A Garamtól az Ipolyig eső területen heverés volt a köszöntő neve. A szöveg kezdete itt: „Lucát jöttem köszönteni” vagy: „Vas legyen fazekjuk...” Ny-Dunántúlon a köszöntést, a lucázást szalmával, D-Dunántúlon, pedig a kotyolást tűzifával, É-on a heverést fenőkővel, vassal végezték. – A jövő évre vonatkozóan időjósló (→ dió, → időjóslás, hagymakalendárium), termésjósló (→ lucabúza, → termésjóslás), szerelmi jósló (→ kivirágoztatott ág), megdobálás az ablakon, alma-cédulák stb. (→ szerelmi jóslás), haláljósló (→ haláljóslás, tollaspogácsa) eljárások voltak ismertek. Tilalmak (→ tilalom) és → előírások biztosították a baromfi (→ baromfitartás) hasznát: a tyúkok sokat tojjanak, de ne a szomszédba, a kakas keresse a tyúkot, sok legyen a kiscsirke. Ez utóbbi célból mondóka kiséretében megpiszkálták a tyúkokat: „Jó tojósak, jó tojósak legyetek!” Tilos volt varrni, de ajánlatos volt fejteni (babot, ruhát), hogy kifejtsék a tyúkból a tojást. Hogy ne tojjanak szét a tyúkok, abroncsba szórták az eleséget; a kakassal erőset (fokhagymát, borsot) etettek, hogy jobban keressék a tyúkot. A gazdaasszonynak sokat kellett ezen a napon ülnie, hogy a kotlós jó ülős legyen. Ezen a napon kezdték csinálni a → boszorkány felismerését biztosító eszközöket, amelyek rendszerint → karácsony éjszakáján fejeződtek be, ezekre a cselekményekre éppen a hosszadalmasságuk (tizenhárom napig készülésük) jellemző. Legáltalánosabb a karácsony előestéjéig készülő lucaszéke, amelynek anyagát, formáját előírás szabályozta. A többi felismerési mód (kifúrt kanál, kivirágoztatott ág) kisebb területre korlátozódott. A tizenháromféle fából készült széket a kat.-ok éjféli misére a templomba, a ref.-ok pedig a keresztútra vitték, „várat kerítettek” köré (szentelt) krétával, így megláthatták a boszorkányokat, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek. Hazafelé a széken ülőnek szaladnia kellett, és → mákot kellett szórnia maga után, mert a hit szerint a boszorkányüldözőbe vette, és csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott. A széket mindjárt el kellett égetnie. Ezen a napon szépség- és egészségvarázsló (→ egészségvarázslás, → szépségvarázslás) eljárások is szokásosak voltak, pl. piros → almáról mosakodtak, ill. azt ették. – Míg szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerősebb, a „démonikus” Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. Néhány évtized óta Svédo.-ban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló (→ napfordulók) után növekvő fény megtestesítője. (→ még: kedd asszonya) – Irod. Kretzenbacher, Leopold: Santa Lucia und die Lutzelfrau (München, 1959; Dömötör Tekla ismertetése: Ethn., 1961); Diószegi Vilmos: Luca napi kotyoló szövegek (Népr. Közl., 1963); Dömötör Tekla: Ätiologische Sagen in Zusammenhang mit weiblichen Arbeitsverbot (Acta Antiqua, 1969); Dömötör Tekla: Mythical Elements in Hungarian Midwinter Quete Songs (Acta Ethn., 1970).
|