Szent Miklós a hajózók védőszentje!

Patara városában a kolostori életet során, a tanulás és sportoláson kívül más teendõje nem volt. Így a mintegy, 180 cm, magasságú fiatalember, aki napi több órát töltött tornával, egy szikár minden erõpróbát kibíró alkat lett. Kitûnõ úszó volt, néha több kilométerre beúszott a tengeren. Így történhetett meg, hogy egy tengeri út alkalmával a bajban bátran vetette magát a habok közé, hogy segítsen másokon. Egy ilyen cselekedete után, amit csodának hittek az emberek, vált a hajózók védõszentjévé.
Az eset 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történt.
Akkoriban is rendszeresen zarándokoltak az emberek a Szentföldre. Ezt tette az ifjú Miklós pap is. Ezek a zarándoklatok, ősszel történtek, amikor nem volt olyan nagy meleg. Igen ám, de ilyenkor a tenger az egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanul viharos tud lenni. Ezért a zarándoklatra tartó hajók, biztonságból egymáshoz közel, konvoj szerûen haladnak. Ezen az úton is kitört egy váratlan vihar. Miklós pap hajója mellett alig száz méterre haladó hajónak az orrvitorla árboca kitört, ennek helyre tételéhez legalább két ember kell. Ki is mentek elvégezni a munkát, de mind kettõt lesodorták a hullámok. Tudni kell, hogy ezek a kishajók 3-5 fõs személyzettel rendelkeztek, így nem volt ki megjavítsa a hajót, ami ez által süllyedésre volt ítélve. Valamint azt is tudni kell, hogy aki viharban a tengerbe esik, annak nincs túlélési esélye! A helyzetet látva Miklós pap, gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és elsõként a két fuldokló tengerészt mentette ki, és ezt követõen kapaszkodott fel a tehetetlenül hánykódó hajóra, ahol egymaga helyezte vissza az orrvitorla árbocát, majd megköszönve Istennek a segítségét, imádkozni kezdett. Közben a megrémült és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és amikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt az ismeretlen megjelenésével, hogy valami égi Szent segített rajtuk. Az ima befejeztével, pedig szemük láttára belevetette magát a habok közé és eltűnt. Ez a tengerbe ugrás egyet jelentett az odaveszéssel, s ezért ezt egyszerû ember nem tehette. Amikor elcsendesült a vihar, mindenki megdöbbenésére, a vízbe esett halott tengerészek nyugodt álmukat aludták a hajófenéken. Mikulós zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fõvárosába, Myrába. Itt legendás körülmények között püspökké választották. Majd késõbb amikor a Jeruzsálemi út tengerészei közül néhányan Myrába jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, ahol Szt. Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettõl kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így a védõszentjükké vált.