Farsangi mulatságok Sóvidéken,

Erdély

Farsangi mulatságok Január 6-1, vízkereszt napja a római katolikus magyarság házszentelési ünnepe, amikor a plébános a csengetyűs gyermekekkel házról házra járva megszenteli a hajlékokat.

Vízkereszttel kezdődik a farsang, ami úgy a fiatalok, mint az idősek számára a vidám összejövetelek, tréfás játékok időszaka. Régen a farsang idején a fonóházakban minden este történt valami "bolondozás", énekeltek, táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást. Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána mentek, és úgy ahogy otthon találták - ha éppen munka közben is - lepedőt dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengõ, rézmozsár fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba. Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt teljes értékű.

A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követõen azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.

A farsangtemetés a Sóvidék egyik leglátványosabb ünnepe, amire még a faluból elszármazott rokonok is visszatérnek. Minden évben nagy izgalommal, várakozással teli készülődés előzi meg, amelynek célja, hogy a színjáték olyan tökéletes legyen, mint még soha. A hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt, ezért volt idõ, amikor a falu vezetői betiltották, mondván, hogy inkább dolgozzon az a sok ember. Mindez szerencsére már a múlté és a farsangtemetés - bár ma is a férfiak a főszereplői - napjainkra, különösen Alsósófalván - soha nem látott pompával született újjá.

Legfontosabb kelléke a telet jelképező - több faluban Illyésnek nevezett - szalmabábú, amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. A sirató asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete szoknyában gyászolják "az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát öltött halottvivők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy - aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal - feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett - mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta - "zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a muzsikások követik utcáról utcára, miközben Illyés a főszereplő a siratóének szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják Illyést, dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház elõtt elhaladva "felmagasztalják" az ott lakókat színesen elmesélve ismert történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és "zsoltáréneklés" során. A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe, megkergetik a lányokat. Közben Illyés "özvegye" talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát.

Drága Illyés mért hagytál el
Ifjúságom így porlad el
Itt maradtam özvegyen
Gyászba borult életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!

Míg szerettél, szerettelek
Ha öleltél öleltelek
Más sarjúra nem néztem
Boldog víg volt életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!
Stb.

A siratóének szinte végnélküli és tetszés szerint variálható, a helyzetnek megfelelően sokszor pikáns kétértelmű szavakat beleszőve a hallgatóság szórakoztatására. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a vígságot.

Farsangi mulatságok Erdélyben

Vízkereszt napja a római katolikus magyarság házszentelési ünnepe, amikor
a plébános a csengetyűs gyermekekkel házról házra járva megszenteli a
hajlékokat.

Vízkereszttel kezdődik a farsang, ami úgy a fiatalok, mint az idősek
számára a vidám összejövetelek, tréfás játékok időszaka. Régen a farsang
idején a fonóházakban minden este történt valami "bolondozás", énekeltek,
táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai
estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást.
Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána
mentek, és úgy ahogy otthon találták - ha éppen munka közben is - lepedőt
dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár
fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba.
Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt
teljes értékű. A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények
is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha
egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és
csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a
farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés
felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek,
töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket
is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően
azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a
farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket. A farsangtemetés,
a hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt. Legfontosabb kelléke a
telet jelképező szalmabábú, amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek,
zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz
hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. A sirató
asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete
szoknyában gyászolják "az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát
öltött halottviők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet
élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy - aszalt szilvával,
pattogatott kukoricával, szalagokkal - feldíszített gereblye, a két
zászlóvivő vállukra vetett - mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel
körbetekert káposzta - "zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a
muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének
szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők
kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábút,
dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház
előtt elhaladva "felmagasztalják" az ott lakókat színesen elmesélve ismert
történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén
hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és "zsoltáréneklés" során.
A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe,
megkergetik a lányokat. Közben a szalmabábú "özvegye" talpig fekete
gyászban zokogja el fájdalmát. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták,
a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát
meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd
este a farsangi bálban folytatják a vígságot.

(népművészet. lap)