OSTYAHORDÁS

Többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejében a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, melyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Az Ipoly menti falvakban legtovább élő népszokás volt a karácsonyi ostyahordás. A negyvenes években a kántortanító megsüttette, vagy megsütötte az ostyát, a gyerekekkel szétküldözgette, amiért cserébe lisztet, babot, kolbászt és más élelmet kapott. Pereszlényben az ostyahordók az alábbi köszöntővel vitték az ostyát:

Ádám első atyánk dicső szent ünnepét,

Akik megélhették karácsony szent bőjtjét

Élhessék vígan Krisztus születését!

E kis ajándékot hosztam szeretettel.

Igaz becsülettel,

Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát,

Mi is azonképp horgyuk a szent ostyát.

Kedves tanítónknak ő engedelméből

Kivánunk mi békét tiszta szívünkből.

(Csáky 1987: 40)

A gyerekek pénzt vagy cukorkát kaptak. Az Ipolyhídvégi köszöntő így hangzott:

Mikor az úr Jézus világra született,

Először is mihozzánk hasonló gyerek lett,

Mint mennyei mester tanított sok jóra,

Most az ostyaszínbe testét nekünk aggya.

Hoszták a pásztorok sajtot, báránykákot,

Mi is azonképp horgyuk az ostyákot

Szájjon erre a házra

Az Isten áldása.

(Csáky 1987: 40)

A Tápió mente néhány falujában is szokás volt az ostyahordás. Mendén az ostyát a kántor vagy a felesége sütötte. Karácsony előtti héten a gyerekek vitték szét. Többszínü ostyát is sütöttek, fehéret, zöldet, pirosat, sárgát. Ostyahordó versük:

Öröm és békesség legyen ura e háznak,

mit isten angyala mondván pásztoroknak,

Én is pásztorként hoztam az ostyákat,

Fehér ostya jelzi Krisztus tisztaságát,

a zöld szín az ő ártatlanságát,

{7-241.} Piros, érettünk szent vére hullását,

Sárga, keserű poharát és halálát,

Ezeket mondván, az Urnak nagy hálákat mondok

és boldog ünnepeket kívánok!

(Barna 1985b: 747)

A kosárból kivették a háziak az ostyákat, és helyébe rakták az adományaikat a kántornak, lisztet, kolbászt, babot, bort, esetleg pénzt. A széthordásért a gyerekek pár fillért kaptak. Nemesviden, Somogy megyében a mendeihez hasonlóan színes ostyákat hordtak {7-242.} szét a 15–20 éves legények. Versük ugyancsak az ostyák színét magyarázta. Az ostyahordásból származó jövedelem korábban a tanítók díjlevelébe foglalt járandóság volt, akárcsak a Balázs- és Gergely-napi koledálásból származik.