DECEMBER 26. KARÁCSONY, ISTVÁN NAPJA

E napon jártak a dunántúli regölők. A gazdának minden jót kívántak, a leányokat, legényeket összeénekelték. A közelmúltig szokás volt egyes dunántúli falvakban, hogy a legények köcsögdudával, csörgősbottal felszerelve felkeresték a házakat, énekelték:

Eljöttünk, eljöttünk szent István szolgái

Régi szokás szerint, szabad-e megtartani.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü regü rejtem.

Amott eletkezik egy zöld pázsit,

Azon legelészik csoda féle szarvas,

Csoda féle szarvasnak ezer ága, boga,

Ezer mise gyertya,

Gyulladva gyulladjék,

Soha el ne aludjék,

Hej regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Amott is mondanának egy szép leányt,

Kinek neve vóna N. N. volna.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Amott is mondanának egy szép legényt,

Kinek neve volna, N. N. volna.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Regüjjük a gazdát, vele az asszonyát,

Mert az asszonynak, retek a bocskora,

Répahéjj a szíjja, krumpli a sarka,

Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Szegen lóg egy zacskó, tele van százassó

Fele a gazdáé, fele a regüsöké.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Eljött a szent karácsony bodros szakállával,

Hej te kicsi csizmám nem győzlek szalmával!

Megsült a kismalac, érezzük a szagát,

Hozzák ki nekünk a hátulsó combját!

Aggyon isten minden jót,

Ha meghalunk koporsót,

Szekerünkbe kereket,

Csutoránkba feneket,

Szent István napján,

Hadd ihassunk eleget!

(Bük, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

A regösének-változatok kezdősorai lehetnek:

Kejj föl, gazda, kejj föl, szállott Isten házodra
sokával, seregével, vetett asztalával,
szárnyas angyalával, teli poharával.

                (Boldogfa, Zala m.; MNT II. 780. sz.)

Ezt a szöveget főként a zalai változatokban találjuk meg. Az 1838-ban lejegyzett regösének is ezt tartalmazza. Egyes változatokban ehhez csatlakozik a „Ha a ketek asztala szent oltár vóna...” kezdetű versszak is.

Somogy és Zala megyéből jegyezték le az alábbi kezdő versszakot:

Nem vagyunk mi rablók.

Szent István szolgái;

most jöttünk hideg útról,

hideg mezejéről.

Elfagyott kinek keze, kinek lába,

kinek füle, kinek farka.

(Szentpéterúr, Zala m.; MNT II. 810)

Az adománykérés is bővülhet, Kemenesalján például a következő verssel:

Sütik a malacot,

érzem a szagát.

talán nekem adják

a hátulsó combját.

(MNT II. 812)

Minden regösénekben szerepel a refrén:

Rőt ökör, régi törvény,

haj, regő rejtem,

azt is megengedte

az a nagy úristen.

Erdélyben, Udvarhely megyében az ifjú házasokat regélték meg bőségvarázsló, jókívánságmondó versekkel. Az első sorok így hangzanak:

Porka havak esedeznek, de hó reme, róma,

Nyúlak, rókák játszadoznak, de hó reme, róma.

(Kriza 1863: 121–122)

A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vél felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin pedig felhívta a figyelmet arra, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón, a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A 16–17. századi kalendáriumokban fordul elő és a 17–18. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.

A leggyakoribb keresztnevek, közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki. Gyakran István- és János-köszöntőket aktualizálnak más névnapra is. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások. Gyakori az „Eljöttünk mi jó este / jó reggelt”... kezdetű, főként István- és János-köszöntő.

A csácsbozsoki változatban, a mennyországban nőtt fa motívuma is szerepel:

1. Megjöttem én jó estét, jó estét, István köszöntésére.
István, légy egészségben, köszöntlek reménységben!

2. Ha megérted napodat, napodat,

szűz felvirradásodat,

áldjad a Jézusodat,

Megváltó Krisztusodat!

3. A mennyország piarcán, piarcán,

ott szedik az ibolyát,

abból kötnek bokrétát,

Szent Istvánnak koronát.

4. Szent István udvarán, udvarán.

vagyon egy szép almafa.

Föld adja gyökerét.
gyökér adja fáját.
fája adja ágát.
ága adja bimbóját.
bimbó adja virágát.
virág adja almáját.

almáját dícsérjük a Boldogságos Szűz Máriát.
Kedves Pista bátyám, magam is azt mondom,
éltesse az Isten sok friss egészségben.
Mind egy szép rózsaszál virágos kis kertben,
virágozzék István szenttek seregében!

Dícsértessék a Jézus Krisztus!

(Csácsbozsok, Zala m.; MNT II. 906. sz.)

Az Ipoly vidékén újabb keletű szokás az István-köszöntő. Például Kelenyén a fiúgyerekek keresik fel a rokonokat a következő versikével:

Dunábo van kis halacska,

Annak neve harcsa.

Az én kedves bácsikámat

Az Istenke mektarcsa.

Tarcsa, tarcsa sokáig,

Százesztendős koráig.

Még a Duna vize

Nem ér bokáig.

A felnőttek csak annyit mondanak: „Isten éltesse sokáig, egissigbe több számos esztendőbe, sok szerencsébe” (Csáky 1987.)