S E B E S T Y É N , A P E S T I S-S Z E N T
bb 2007.01.20. 12:28
S E B E S T Y É N , A P E S T I S-S Z E N T
A BETEGSÉG NYILAI
Január 20-át, Sebestyén napját Székesfehérváron több mint kétszáz éve búcsúval, bállal ünneplik. Így emlékeznek meg a pusztító pestisjárványtól való megszabadulásról.
Az Egyház ugyanazon a napon ünnepli s a litániában is együtt emlegeti a két ókeresztény vértanút, Fábiánt és Sebestyént, jóllehet valódi közük nincs egymáshoz, legfeljebb annyi,
hogy vértanúságuk elszenvedése után mindkettőjüket Rómában,
Callistus katakombájában temették el.
A Római Martirológia csak igen szűkszavúan említi Sebestyént és Fábiánt. Ez utóbbiról csupán annyit árul el, hogy 250-ben Decius császár korában, az elsõ nagy keresztényüldözés idején mint római pápa nyerte el a vértanúság koronáját.
Szent Sebestyén Diocletianus császár uralkodása idején, 298-ban halt vértanúhalált. „Diokleciánusz császár testőrsége elsõ csapatának parancsnoka volt. Keresztény hite miatt egy mezõ közepén fatörzshöz kötözték, és a katonák nyilakkal lövöldözték; végre súlyos dorongokkal addig verték, míg csak meg nem halt" - írja róla a Római Martirológia. Szent Sebestyént már a középkori templomokban is nyilakkal átlőtt testtel ábrázolták. Alakját így hozták kapcsolatba a betegséggel, annak is legsúlyosabb változatával, a pestissel. Az ókori és a középkori hiedelemvilág a betegséget, sőt a halált is a nyíl művének tulajdonította. Az Ótestamentumban a beteg Jób így panaszkodik: „Mert a Mindenható nyilai vannak énbennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettenései ostromolnak engem".
A pestis - a fekete halál, a dögvész, a döghalál - nyila, azazhogy csapása ellen már a VII. században kérték a hívek Szent Sebestyén oltalmát. Tisztelete az egész Európán végigsöprő, az akkori lakosság egynegyed részét elpusztító 1348. évi fekete halál után vált általánossá. A barokk korban új erőre kapott, miként ezt a XVIII. században emelt Szent Sebestyéntemplomok, -kápolnák és -oszlopok is tanúsítják. Bálint Sándor néprajzprofesszor szerint Magyarország „leghíresebb Sebestyén-temploma Székesfehérvár- Felsővároson áll”.
A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belsõ tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. Székesfehérvár-felsővárosban a Sebestyén- napi búcsút minden család megünnepelte. Reggel ünneplőbe öltözve a templomba mentek a püspöki nagymisére. Ünnepi ebédet főztek, amelyből a finom húsleves, a sült hús és a fánk elmaradhatatlan volt. Ezen a napon lemondtak a munkáról, a rokonok, a barátok vendégeskedéssel töltötték az idõt. Ebédre hívták alsóvárosi, vízivárosi vagy palotavárosi rokonaikat, a délután pedig beszélgetéssel, borozgatással telt. A fiatalság este a Sebestyén-bálban, a búcsúbálban szórakozott, táncolt.
1991 óta nem csupán a felsővárosi templomban, hanem a hozzá közeli Felsővárosi Általános Iskolában is megemlékeznek Szent Sebestyén ünnepérõl. Ezen a napon nincs tanítás. A szülők és a nagyszülők farsangi fánkkal kedveskednek a tanulóknak, a pedagógusoknak. Székesfehérvár fogadalmával egy idõben Móron Szent Sebestyén szobrával díszített oszlopot állítottak a dühöngő pestisjárvány emlékére. A móri Piac tér felső végében álló pestisoszlop latin nyelvű felirata magyarul így hangzik: Fogadalmi ajándékul emelték Mór lakosai a járvány idején. A latin szöveg kronosztichonja az 1739-es évszámot adja ki.
Móron a kapucinusok háztörténetében feljegyezték, hogy a rendház melléképületében látták el a szerzetesek a pestises betegeket, a többiektől elkülönítve. A szájhagyomány megemlékezik egy pestisgödörről, amelyet a régi móri temetőben ástak, s amelybe a járvány áldozatait temették.
Mór szomszédságában, Bodajkon Szent Sebestyén ünnepét az erdei munkák szempontjából dologtiltó napnak tartották. Aki e tiltást megszegve mégis az erdõre ment, azt könnyen érhette baleset. Német eredetű hagyomány szerint úgy tudják, hogy ezen a napon indul meg újra a nedvkeringés a fákban. Az erdei munkák tiltásával a természetet, a tavaszi megújulás kezdetét óvták, segítették Szent Sebestyén napján.
A KERESZTÉNNYÉ VÁLT TESTÕRPARANCSNOK
Életérõl, mártíromságáról sokkal többet mond el Alban Stolznak Legenda, avagy a keresztényi csillagos ég című - 1870-ben már a hatodik kiadását is megérő - népkönyve.
A szentek életét népszerűen bemutató, szépen illusztrált könyv Szent Sebestyént a keresztényi bátorság, a hithez való hűség és az igaz ügyek melletti szókimondás példájaként állítja elénk.
Diocletianus császár szörnyű keresztényüldözése idején új hitéért két előkelő római testvér, Mercellianus és Marcus is börtönbe került. Harminc napot kaptak arra, hogy megtagadják és elhagyják keresztény hitüket. Ez esetben megmenekültek volna a kivégzéstől, sőt visszakapták volna szabadságukat és minden vagyonukat. Barátaik, szüleik, feleségeik is erre próbálták õket rábeszélni. Már-már elbizonytalanodtak hitükben, amikor segítségükre sietett Sebestyén, a császári testőrség főparancsnoka, akinek mindenkor szabad bejárása volt a börtönbe. Kérte a két rabot, hogy rövid földi életükért ne adják el túlvilági örök boldogságukat, felszólította a pogány rokonságot, hogy õk is térjenek a kereszténység útjára. Szavaival nem csupán Mercellianust és Marcust erősítette meg abban, hogy hitükért vállalják a mártírhalált, hanem hozzátartozóikat, sőt a porkolábot és annak feleségét is a keresztény hitre térítette. Sokáig nem maradhatott titokban, hogy Sebestyén keresztény, és másokat is erősít e hitben. Egy főhivatalnok elárulta, feljelentette õt Diocletianus császárnál. A feldühödött császár parancsára a katonák a határba vitték, egy oszlophoz kötözték és - élõ céltáblaként - testét nyilakkal lődözték tele. Azt gondolták, hogy meghalt, ezért otthagyták. Egy másik mártír özvegye éjszaka, titokban el akarta temetni, ekkor vette észre, hogy még él. Házába vitte, ápolta, s õ hamarosan felgyógyult sebeiből. A keresztények figyelmeztették, hogy meneküljön, ehelyett õ kiállt arra az útra, amelyen a császár a pogány templomba járt.
Amikor Diocletianus közeledett, Sebestyén így szólította meg õt: „A pogány papok gonosz csalárdsággal elámítják a lelkedet. Azzal rágalmazzák a keresztényeket, hogy azok a birodalom ellenségei, pedig õk a fejedelmekért és a hazáért rendszeresen imádkoznak." A császár ezt kérdezte: „Nem Sebestyén vagy te, akit nemrég nyíl általi halálra ítéltünk?" Sebestyén bátran felelte: „Az én Uram, Jézus Krisztus azért élesztett újra engem, hogy minden népek elõtt kimondjam és tanúsítsam neked, te igazságtalanul üldözteted Krisztus szolgáit!" Diocletianus erre ismét elfogatta, a városból kivezettette és halálra botoztatta. Szent Sebestyén így szenvedte el kétszer is a mártíromságot.
S Z É K E S F E H É R V Á R I F O G A D A L O M
„Elõször:
Hogy a budai külvárosban fennálló Szent Sebestyén tiszteletére szentelt roskatag kápolna égetett téglából és kövekből Szent Sebestyén, Rókus és Xaveri Szent Ferenc, úgy Szent Rozália, mint kiváltképpen a pestistől megoltalmazó védszentek tiszteletére újólag és amint csak lehet, minél előbb újra felépíttessék, a legjobb állapotba helyeztessék és minden idõben fenntartassék.
Másodszor:
E városnak összes és minden egyes polgára s lakója Szent Sebestyén napja elõestéjén kötelesek lesznek kenyéren és vízen böjtölni, ez pedig mindaddig meg fog tartatni, míg a pestis ezen országban teljesen meg nem szűnik.
Harmadszor:
Maga a Januárius 20-ára eső Szt. Sebestyén napja ezen város minden egyes lakója által örök időkön át meg fog ünnepeltetni, úgy, hogy az adózóktól beszedendő büntetés terhe alatt valamennyien minden, még a legcsekélyebb munkától is tartózkodni kötelesek lesznek.
Negyedszer:
Magán Szent Sebestyén napján pedig az előbb említett módon évenként megünneplendő napon szintúgy örök időkön át ünnepélyes körmenet fog a fent jelzett kápolnához vezettetni, s ott egy énekes- és két csendes szent mise szolgáltatni.”
|