Mária-ének

Az egyházi nép-énekek egy csoportja, Szűz Máriáról szóló, lírai és epikai alkotás. A vallásos tartalmú magyar népköltészet egyik legjelentősebb alakja Mária. A Mária-ének különböző fajtájú: ájtatos, dicsőítő, könyörgő ének, himnusz, életéhez kapcsolódó apokrif történeteket elbeszélő vagy tetteiről, csodás megjelenéséről szóló epikus énekek. A Mária-énekek témái egyrészt a kisázsiai apokrif vallásos szövegekben gyökereznek (pl. az i. sz. 2. és 3. sz.-i népszerű történeteket megörökítő Jakab evangéliuma). Más részük a középkori Mária-tisztelet idején keletkezett (főként Mária-siralmak, himnuszok és dicsőítő énekek). Az ellenreformációt követően bontakozott ki a Mária-ének újabb virágkora, amikor a korábbi témák új értelmezésben, szövegkörnyezetben való megformálása mellett a Mária-csodák (Mária földi megjelenése) sokféle megverselése jelentkezett. A Mária-éneken egy része kapcsolódik a → hajnalénekekhez és az → esti énekhez. Az európai népköltészetre általában jellemző tagolódáson túl a magyar népies hagyományban a századfordulón a Mária-ének és a Mária-kultusz újbóli fellendülése következett be. Terjedését a klérus is segítette (vagy legalábbis jóváhagyta), az egyházi → énekeskönyvek a 17. sz.-tól külön csoportosítják. Népszerűségét az utóbbi századokban mind nagyobb tömegeket mozgósító búcsújárás segíti elő. Ettől kezdve mind több jelenik meg → ponyván is. Ekkor terjedtek el a korabeli históriás énekek stílusában írt, vérfagyasztó csodáiról szóló verses történetek, érzelmes lírai dalok. Templomban, búcsún, házi ájtatosságon, sőt munkán is gyakran énekeltek Mária-énekeket, elsősorban az asszonyok, búcsúi előénekesek repertoárjához tartozott. – Változatos típusai előadási alkalmak és műfajok szerint csoportosíthatók. A → karácsonyi népénekek kisebb része voltaképpen Mária-ének. Valamely kegyhelyhez, ill. a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódnak az egymással összefonódó Mária-énekek és Mária-siratók, amelyek a népi → keservesek és → siratóénekek műfaji rokonai. – A legelső Mária-ének az 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária-siralom, amelyben az egyházi dogmatikus felfogással szemben egy kötetlenebb, humánusabb vallásos érzés szólalt meg. Maga a Mária-siralom jellemző műfaj már a 13. sz.-i flagellánsok (vallásos paraszti népmozgalom) körében és jelentőségét később is megtartotta. Poétikai eszközökben a vers rendkívül gazdag, alliteráció, gondolatritmus, szójáték stb. teszi értékesebbé, ami a korabeli népköltészet színvonalára vet fényt. Majd kétszáz évvel későbbi (1508-ból) Vásárhelyi András éneke:

Angyaloknak nagyságos asszonya

Úr Jézusnak boldogságos anyja;

Mennyországnak szépséges ajtója,

Paradicsomnak vagy széles kapuja.

amelynek költői képei a folklór Mária-énekeknek is mindmáig jellegzetes részei. De a Jagelló-kori Mária-ének divatját jelzik kódexeink is, amelyek többségükben himnuszok vagy fohászok. A Wikler-kódexben (RMKT, I. 98.) maradt fenn a kétsoros töredék:

Édesanya, bódoganya,

Vérágszilő sziz Mária!

A Mária-énekek kifejezései a → népi hitvilágban számos összefüggésben mindmáig megtalálhatók. A középkori hagyományt folytató Mária-siralom egyes szám első személyben fogalmazódott; feltűnően népies típusai már a 18. sz.-ban felbukkannak (1797: – Nyugodjál már virágom, Meg-hervadt aranyágom, Jésus, fényes tsillagom! ...), némelyik keservesként került később lejegyzésre a nép szájáról Moldvában (– Jaj, nagy kedven tartott szerelmes szülöttem! ...); ismét más része → virrasztóénekként maradt fenn a szájhagyományban. Több évszázados költői közhely a természettől való anyai tudakozódás, pl. a 17. sz.-i (– „Mondgyátok meg nékem, oh, ti magos hegyek, Születtemet keresni vallyon merre mennyek? ...”) sokáig fennmaradt. Hasonló kifejezéskészletre vall a 19. sz.-i (– „Te ékes, nap, hold csillagok, Hegyek, völgyek és patakok Nekem azt hírül adjátok! ...”) sztereotípia. A Mária-siratók általában egyes szám harmadik személyben szólnak, legfeljebb a → refrénben idézik szavait (– Ki sír oly keservesen; ’hol vagy csillagom’? ...). A → hasonlat, → ellentét, → túlzás eszközeivel élnek leggyakrabban (– Nincs magasabb az égnél, Nincs mélyebb a tengernél, De a Szűznek fájdalma Eget-földet áthatja...). A gazdag termésből a jászsági Orosz István búcsúvezető → előénekes félnépi alkotása volt legnépszerűbb, mely középkorias (– Sír-zokog a fiavesztett gerle...), balladás (– Kelti, kelti, de szavát nem adja, Véres haja vállára van fagyva...) és bujdosóénekekre, keservesekre emlékeztető részleteket (– Bánat árja bekerített engem, Feneketlen tenger nagy keservem...) is tartalmaz. – A szájhagyományban fennmaradt Mária-himnuszok egyik fajtája Mária testi szépségét (szemét, száját, mellét, lábát stb.) dicsőíti, amelynek erotikus hangvétele a reneszánsz költészettel rokonítható. – Mindmáig legnépszerűbb Mária-ének a könyörgőének. Témájuk szerteágazó: bűnök bocsánatáért, betegségből való gyógyulásért, esőért, bőséges termésért stb. kérik Mária közbenjárását. – Az epikus Mária-énekek, a Mária központú → legendaballadák felölelik Mária egész életét, sőt szülei (elsősorban Anna) és Jézus (→ Jézus-énekek) életének főbb állomásait is. Az 5. sz.-i apokrif írások, a 14. sz.-i Legenda aurea megújuló forrásai voltak a népies hangvételű, oktató tartalmú vagy eredetmagyarázó alkotások (→ eredetmagyarázó monda). A változatos és sokféle tématípusú Mária központú verses, énekelt legendák közül közismert pl. Mária Erzsébettel való találkozásának, Mária születésének, fia elvesztésének költői megfogalmazása. Ezenkívül Mária születése, jegyessége, mennybemenetele, apostolokkal való találkozása és természetesen csodáiról szóló történetek stb. ismertek. Kevés jutott hivatalos egyházi, templomi használatra. – Mind a lírai, mind az epikai Mária-ének gazdag a régies és egyben népköltészetre jellemző kifejezésekben: Mária tejre, mézre várja haza a fiát, de holló viszi a gyászhírt; amikor Mária fia keresésére indul, tudakozódik a természettől, majd a keresztútnál látja hű galambját az ölyük mint űzik, hajtják. – A régebbi Mária-énekek jelentős része könyörgés és litánia, ezek egyháziasabb jellegűek (– Boldogasszony anyánk...), de vannak népi felfogásra vallók is közöttük (– Szólj azért, Szűzanyánk, Jézusnál mellettünk: Száraz földjeinkre szép esőt nyerhessünk! ...), különösen figyelemreméltó a különféle öröménekek és litániák pazar stílusa (Mária: ég királynője, angyalok nagyságos asszonya, egek ékessége, föld dicsősége, mennyei szép csillag, tengerek csillaga, mennyei szép hajnal, üdvösség hajnala, kinek az angyalok, nap, hold és csillagok szolgálnak, a rét virágai nyílnak; ő a szegények oltalma, bűnösök menedéke, akihez esedeznek, akinek virágból koszorút kötnek stb.). – A r. k. vallású közösségekben a Mária-ének a középkori és újkori népi énekhagyomány jellegzetes alkotása. A Mária-ének és a világi témájú népköltészet stílusbeli kölcsönhatása korról korra érezhető. A Mária-énekek tartalmi vonatkozásai a népi hit és szokásvilág, ill. magatartásmód alakulásában játszottak szerepet. – Irod. Kálmány Lajos: Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya (Értekezés a nyelvtudományok köréből, 1885); Mussafia, A.: Studien zu den mittelalterlichen Marienlegenden (Wien, 1889–98); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Volly István: 101 Mária-ének (Szeged, 1948); Schram Ferenc: Bevezető népénekeinkhez (Bp., 1958); Meier, Th.: Die Gestalt Marias (Berlin, 1959); Hilmar, E.: Maria Wanderung (Jahrbuch für Volksliedforschung, IX. 1966).