Január 6. Vízkereszt

a római egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel jan. 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról (→ háromkirályjárás),

Gáspár, Menyhért, Boldizsár párbeszédein vagy jövetelüket előadó versein kívül a karácsonyi énekekből átszármaztak a „Csordapásztorok ...”, „Mennyből az angyal ...”, „Kicsoda az, ki oly nagyon kiált felettünk”.

 – Irod. Solymossy Sándor: Népköltészet (A magyarság néprajza, III. Bp., 1941–43); Jeles napok (II., A Magyar Népzene Tára, 1953); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964)

Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A templomban megszentelt vízből, amelynek a nép különös hatást tulajdonított, minden család vitt haza; a szenteltvízzel összefüggő hiedelmeket az egyház is erősítette. Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg. A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását, beszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. – A prot. vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk. Az ev. gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.” A r. k. falvakban a pappal együtt ment a kántor, két ministráns és az egyházfi, aki a pénzt, az ajándékot gyűjtötte össze. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije. (még: kánai menyegző, kántálás) – Irod. Franz, A.: Die kirchlichen Benediktionen im Mittelalter (I., Freiburg im Breisgau, 1909); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Szendrey Zsigmond: Népi foglalkozások, népszokások (Népünk és Nyelvünk, 1935); Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (Bp., 1974).

A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték.

Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről (Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt),

valamint Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés.

Fényességén e mai napnak,
Éneket mondjunk a mi Urunknak.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Ült a földön keserű homály,
Négyezer évig úr volt a halál.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

S csillag gyulladt a komor égen,
Mennyei fénnyel messze keleten.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Nézvén nézte három bölcs király:
Gáspár és Menyhért, öreg Boldizsár.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

,,Csillag támad Izrael felől!''
Bálám próféta szólott e felől!
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

,,Izraelben király született!
Menjünk imádni a szent kisdedet!''
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Mennek, mennek a csillag után,
Gyermeki hittel megy a karaván.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Három szent bölcs hozza a szívét,
Hozza a váró nemzetek hitét.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Áll a csillag egy kis ház fölött,
S ők leborulnak a Kisded előtt.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Hoznak tömjént, mirha-kenetet,
Aranyat, s hozzá aranyszívüket.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Szívünk hozzuk mi is ma, hívek,
Gyermeki szívet, színarany hitet!
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Tömjén módra száll fel énekünk,
Csorduló mirha szent szeretetünk.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

Vízkereszt napjának népszokásai a templomban megszentelt vízhez kötődik. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kisérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték.

(A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (február 2.) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiűzzék belőle. (Forrás: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén)

Vízkereszthez kapcsolódik a következő időjóslás:

"Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél."

A régiek vízkereszttől farsangoltak már, vízöntő hava vette ezzel "idő előtt" kezdetét, de a bak nem adja könnyen meg magát; január közepén még keményen visszaköt, s hurka kíméletlen.
Az alexandriai remete Szent Pál január 15-i ünnepe jelöli ezt; hiszen ő, Pál a legenda szerint hatvan esztendeig a sivatagban egy kőlyukban él, szinte mozdulatlanul, s akkor is, amikor az angyalok már az ég felé viszik hófehér lelkét, halott teste kövülten térdepel.
Remete Szent Antal, aki szintén alexandriai, s névünnepe január 17-én van, már hiába akar egyedül és egy helyben maradni, miképpen Pál, neki mindig beljebb kell mennie a sivatagba, s onnan ki, egészen Etiópiáig, mert az Úr mindenüvé utána küldé híveit. A régiek állatszentelést tartottak ünnepén, s a szentelést végző pap szánját nyargaló lovak vitték az egyik szabadtéri oltártól a másikig: ösztönözve ezzel is az időszerű isteni parancsot, a mindenek megmozdulását.
Január 18-án Piroska imájára ledőlnek a pogány kőbálványok, s a kőtemplom is rommá lesz; és Sebestyén január 20-án fölébreszti a fákat. Hiába gyilkol még mindig a tél Ágnessel, akit 13 évesen küldtek vértanúhalálra, január 21-én; mert rá egy napra Vince már nevével is a győzelmet idézi, és napján a Jézus növénye szőlő is "mocorogni" kezd, s erdőben a madarak nászukat tartják.
Január 25-én pedig jóra forduló Pállal végérvényesen átfordul az idő, s az ezen a napon szitát fordító ember lelke is.

A születés, amelyben csillagocska, napocska (fény) jött mindahányszor a világra a Nap esztendőkörös újjászületésével a "Bak nullával" volt analóg (dátum szerint bármely napon is történt a világraszépülés!). A hajdan volt ember hitében fénytől fényig tartott az emberélet, amikor távozott a lélek: csillag született az égi mezőn. A csecsemőkor szoros pólyakötése, amely 6-9 hétig gúzsozta a kisgyermeket - a Bak territóriumának tulajdonságát valósította. (Forrás: Molnár V. József)

VERESS MIKLÓS:  Vízkereszt után