Újjáélesztett hagyományok - Farsang Csernátonban

 
Nagy múlttal rendelkező farsangi vígasság, illetve a hozzá kapcsolódó
népszokások sokasága. Némely vélemények szerint nyugat-európai népektől
vettük kölcsön, mások szerint pedig úgymond magunkkal hoztuk még az
európai műveltséggel való találkozásunk előtti időkből. Nem feladatunk
pálcát törni egyik vagy másik vélekedés fölött, hanem elpolgáriasodó
világunkban inkább kötelességünknek kell tartanunk megismerni és
gyakorolni a nemzeti sajátosságokkal bõven feltöltött farsangi
szokásainkat. Mert tudnunk kell, hogy a székely falu világában a farsang
mindig óriási közösségformáló erővel bírt. Ezt ismerte fel, és főleg ezen
okból kifolyólag tiltotta be a kommunista államhatalom a farsangi
népszokások gyakorlását. Arról aligha kell beszélnünk, hogy mekkora törést
jelentett a negyven évi kényszerszünet, viszont sokkal többet arról, hogy
hogyan maradt meg a régi farsangi idők emléke az idős nemzedék
emlékezetében, amit a kilencvenes évek elején megpróbáltak átadni az
ifjúságnak.

Ennek következtében történhetett meg Alsócsernátonban is, hogy a már-már
feledésbe merülő farsangolást sikerült újjáéleszteni. A falubeliek szerint
a negyvenes évek végén szüntették meg önkényesen a farsangoló maszkások
felvonulását, ami egyben azt is jelentette, hogy tilos volt mindenféle
farsanghoz kapcsolódó népszokás gyakorlása. Ezek között talán a
legfontosabb a lovas felvonulás, az úgynevezett alakoskodás, amely úgy
történt, hogy a maszkások lóháton végigjárták a falut, és jókívánságaikkal
minden portára betértek, ahová beengedték õket. A maszkások között éppen
ezért volt kiemelkedő szerepe a "békérőnek", aki mindig a csapat elõtt
járt, és megjelölte azt a kaput, ahol a házigazda hajlandó volt fogadni a
farsangolókat.

Miután a békérő engedélyt kapott a házigazdától, hogy bejöhet a csapat,
nemsokára meg is érkeztek lóháton a maszkások. Volt közöttük menyasszony,
vőlegény, huszár, kéményseprő, postás, doktor, cigány, vénasszony.
Kíséretükhöz tartoztak a muzsikások, akik szekéren ültek, és gondoskodtak
a talpalávalóról. Az alakoskodók közül kiemelt jelentősége volt a
menyasszonynak és a vőlegénynek, akik a termékenységet jelképezték. És
itt meg kell jegyeznünk azt is, hogy a maszkások egytől egyig fiúk voltak.
Menyasszonynak is rendszerint egy lányosabb arcú legényt öltöztettek be.
De fontos volt a kéményseprő jelenléte is, aki a szerencsét hozta a
háznak. A maszkások között megjelenő huszárok pedig egyértelműen arra
utalnak, hogy a székely mindig katonáskodó nép volt.

A maszkások megjelenésével megkezdődött a vígasság, egymást követték a
népdalok és a jókívánságok, de árnyaltan kifejezésre juttatták a házigazda
rossz tulajdonságait is. Lányos háznál pedig arra irányultak a célzások,
hogy az eladó lánynak ideje már férjhez mennie. A jókívánságok rendszerint
az esztendõ bő termésére vonatkoztak.

A maszkások fáradtságukért természetesen fizetséget is vártak, amit a
következõ szavakkal hoztak a házigazda tudomására:

"Adjatok vagy hat garast,
S kolbászt mellé hat araszt.
Egy kis bort a belünkbe,
S kalácsot a kezünkbe."

Az alsócsernátoni maszkások így járták végig az egész falut, megfordultak
a környékbeli falvakban, Albisban, Ikafalván, de gyakran eljutottak akár
Hatolykára vagy Szentkatolnára is.

A farsang végéhez, farsang farkához két jelentõs esemény kapcsolódott.
Egyik volt a bábégetés, másik pedig a farsangi bál. A bábégetés
rendszerint a falu közelében levõ Kalács- vagy Kalacs-hegyén történt, hogy
a faluból is szemlélhető legyen. A bábégetés jelezte, hogy eltemetődik a
régi esztendõ és ezzel egyidőben új kezdődik. A farsangi bál a farsangi
idõ végét, valamint a böjt kezdetét jelentette. Ezen túl már tilos volt
mindenféle mulatozás, vigadozás.

/by Sánta Imre/