Commedia dell'arte és Pantomim
b 2007.01.07. 18:42
A commedia dell'arte a XVI-XVIII. századokban, a francia klasszicista drámák idejében uralta az olasz színjátszást és egész Európában elterjedt. Legfőbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, hanem....
Commedia dell'arte és Pantomim
A commedia dell'arte a XVI-XVIII. századokban, a francia klasszicista drámák idejében uralta az olasz színjátszást és egész Európában elterjedt. Legfőbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, hanem csak a "carnovaccio"-ban rögzített cselekmény vázlatát, mely csupán a játék lényeges fordulópontjait rögzítette. A részleteket, a párbeszédeket a színészeknek kellett rögtönözni. Erre az adott lehetőséget, hogy a commedia dell'arte állandó típusokkal (tipi fissi), hagyományos jellemekkel dolgozott, amelyek állandóságát maszkkal és ruházattal is hangsúlyozták. A legfőbb állandó típusok a következők voltak: gazdag, zsugori, öreg, könyörtelen, gőgös, hetvenkedő, az esetlen hivatalnok, hősszerelmes ifjú, stb. A commedia dell'arte nem a látvány varázsára - mint az udvari színházé - és nem is a szó meggyőző erejére - mint a humanista drámáké -, hanem a gesztusok hatalmára épített. Ez a műfaj Molierre is hatással volt. Egyes jelenetei közé melodramatikus némajátékot illesztettek, amellyel kialakult a mai értelemben vett pantomim műfaja. A XVIII. századi Angliában harlequinade, vagy harlekinád néven önálló némajáték született, amelyben Harlekin figura és Colombine szerelmének komikus epizódjai tarkították, s egyszersmind szatirizálták az egykorú színpadon előadott komoly darabokat. Pierrot szintén egy gazdag színházi, irodalmi, képzőművészeti múlttal rendelkező, emlékezetes színpadi alak. Eredetileg Pedrolino néven a commedia dell'arte egyik szolgafigurája volt és a francia színpadon tett szert fehér arcára és bő fehér ruházatára. Gyermeki viselkedése s a kissé bárgyú modorából és magányosságából eredő pátosza a XIX. század nagy pantomimművészének, Debureaunak volt a találmánya.
Tradícionális figurák és viseletek
1790-ből származó itáliai útleírás szerint "A maschera-öltözék néha szürke, de leggyakrabban - szinte mindig - fekete velencei köpenyből áll: a köpeny selyemből van. A fejre fátyolból és fekete csipkéből egy pici kámzsát tesznek, ennek bauta a neve. Az arc többi részét fehérre festett álarc takarja, ezt voltonak hívják, ami elfedi az arcot, de a szájat szabadon hagyja. Az egészet a kalap tartja, amelyet rendszerint fehér tollbokréta díszít." Bauta volt az első maszk, és kizárólag az arisztokraták viselték.Egy másik tipikus velencei maszk a pestisdoktor. Először az 1630. évi rettenetes velencei pestis idején említi egy bizonyos Lancetta nevű patikus, hogy néhány orvos "különös viseletben" járja a pestises utcákat, hatalmas csőrszerű álarcot viselnek, a fejük búbjáig beöltöztek, kesztyűs kezükben hosszú pálca. Viselője el akarta kerülni a fertőzést, s a csőrbe még gyógyfüveket is tömött.
Maszkok a tradicionális olasz színjátszás figuráiról
Pantalone - zsugori velencei kalmár sántító ükapja, csúnya, öreg arc, testhez simuló vörös kabát, hegyes orrú velencei-török cipő, fekete bársonyköpeny Dottore - bolognai áltudós, aki nem is orvos Arlecchino - ostoba és lusta Colombine - Arlecchino szerelme Brighella - okos szolga alaptípusa, parasztlegény, fekete vagy sötétzöld maszk, kecskeszakáll, hatalmas bajusz Capitano - hetvenkedő katona, spanyol körgallér, tollas-díszes hadiöltözet, hosszú, kétélű kard Bauta - háromszögű velencei kalap, fekete selyem vállkendő, csipkezsabó, fekete bársonyköpeny, térdnadrág, csatos cipő Arany szín - hűség és őszinteség Fekete szín - kegyetlenség Fehér szín - közönséges jellem Hajlott orr - szemtelenség Ráncos arc - öregség Nagyívű szemöldök - gőg, hencegés
|